Focke-Wulf Fw-190 A-8 (Revell 1:72)

Egy töredelmes vallomással kezdeném. Ha már második világháború, ha már a német repülő technika, nekem a Fóka sokkal jobban bejött, mint a Messzer. Tank „alkotása” nem egy paraméterével felülmúlta a Bf 109-est, sőt, a Dórát, vagy a Ta variációkat figyelembe véve, a szemben álló felek technikai szintjét is jelentősen túlszárnyalta. Csak hát, ugye a történet az ismert.

A másik töredelmes vallomás; nem rég kezdődött makett építő karrierem ennél a makettnél érkezett el arra a pontra, hogy túl akartam lépni, a csiszolás – ragasztás - festés szintjén. A lökést ehhez nem kis mértékben maga a készlet adta.

A Revell ugyanis láthatóan presztízskérdésnek tekintette a készletet. A futómű aknák, a pilótafülke, a matricakészlet részletessége – szervizfeliratok, meglepően jó minőségben! – legalább is ezt sugallták.

Az első lökést az osztottan csomagolt kabintető adta. Mivel mindenképp nyitott kabinban gondolkodtam, nem volt mese, le kellett vágnom a törzs felekkel egybeöntött kabintető-keretet. Innen aztán nem volt megállás, elhatároztam, a kipufogók csöveit, valamint a fegyverzetet injekciós tűből készítem el. A kérdés már csak az volt, melyik változatot készítsem el a két ajánlat közül.

Hosszasan kutakodtam a net-en fellelhető anyagok között, és még hosszasabban tanulmányoztam a kit alkatrészeit. Lassan körvonalazódni kezdett, hogy az R-11 szóba sem jöhet. Az éjjeli vadász változathoz nyújtott műanyag antennák ugyanis még egy ilyen kezdő számára is a vicc kategóriájába tartoztak, mint amilyen én vagyok. Maradt tehát az A-8-as változat. De nem csak ezért tűnt jónak ezt a változatot megépíteni. Az egyszínűre – RLM-76 – festett gép jó „gyakorlóterepnek” ígérkezett a makett festés rögős útján. A pisztolyhasználat gyakorlása, a panelozás – világosítás, pre-shading – lehetőségének ígérete csábított. Amikor úgy éreztem, már mindenre felkészültem, belevágtam. (Mint utóbb kiderült, lett volna még mit tanulmányoznom, de erről majd később.)

Az összeállítás viszonylag könnyen ment. Természetesen a pilótafülkével kezdtem. Az RLM-02-es színt a Revell által ajánlott 47-es színnel próbáltam megjeleníteni. Száradás után koszoltam némi híg, akril fekete befuttatással, majd száraz ecseteléssel fémes kopásokat igyekeztem megjeleníteni az ülésen, oldalkonzolon, padlólemezen. A műszereket fekete és antracit színekkel próbáltam kiemelni, majd a kereteket szintén száraz ecseteléssel. A hevedereket kávétejszín dobozáról szerzett alumínium fóliából vágtam – csodás anyag, de tényleg! – majd Revell 45, helloliv színnel festettem. A fülke összeállítása után, jöhetett a nagyobb munka.

A törzs és a szárnyak összeillesztése nem okozott különösebb gondot. Neoflex-szel tömítettem, majd igyekeztem eltüntetni a nemkívánatos illesztési réseket. Mint utólag kiderült, ezen még dolgozhattam volna egy csöppet! (Ezen a ponton döbbentem rá az alapozás hasznosságára.) Az összeállítás után a futóaknákat 45-ös Revell színnel festettem, koszoltam, árnyékoltam, majd Tamiya szalaggal maszkoltam, miképp a kabint is. Jöhetett a várva várt festés.
Már az útmutató böngészésekor elhatároztam, én ugyan ki nem keverem az RLM-76-ot. Nincs az az Isten! Van a Gunze-nek jó kis 76-os, azt még keverni se kell, akril is, mi bajom lehetne, kérdeztem. A választ csak később tudtam meg. (Ha tovább böngésztem volna a net-et az építés megkezdése előtt, már akkor rájövök!) A válasz pedig az, hogy ’45-re, az a bizonyos RLM-76 már nem az a „napszívotttrabanbilikék”, mint a Gunze festéke, hanem egy sokkal zöldesebb árnyalatú. Talán, ha az útmutatóban jelzett módon kikeverem, akkor talán közelebb kerül a makett színe a valósághoz. De mondom, én a Gunze festékét választottam.

Alkohollal tisztítottam a felületet, majd pre-shading szándékával feketével megfújtam a panelosztásokat. Az alapszínt finoman ködölve igyekeztem felvinni, egészen addig, amíg még épp sejtettem a megfújt osztásokat. A festés végeztével félretettem száradni a gépet, és elkészítettem az „apróságokat”. Fékcsöveket applikáltam a futószárakra, Neoflexből imitálni próbáltam a főfutó kerekeinek berogyását, leszabtam a fegyvercsöveknek szánt injekciós tűket, illetve a kipufogók csöveit. Összeállításra került a póttank is, majd lefestettem mindegyik alkatrészt, kabintetőt, légcsavart, hűtőgyűrűt, stb.

Az összeállítás viszonylag könnyen ment, a gép eztán kapott két réteg fényes Revell lakkot. Mint utóbb kiderült, ez nem volt elég, a koszolás során nem egy helyen visszajött a festés. Azt már látom, a Revell lakk nem a legjobb megoldás, de az akril fényes lakkokról sem hallok valami jókat a fórumokon. Future lenne az igazi, de lövésem sincs, honnan lehetne Future padlófényezés szerezni. A matricázás könnyen ment, csak dicsérni tudom a készlethez csomagolt matricát Száradás után kapott egy újabb réteg fényes lakkot, és nekiláttam a koszolásnak. Gunze fekete-barna hígított keveréket használtam, majd saját oldószerével kívántam visszamosni. Sajnos, nem csak a Gunze festék, hanem a Revell is visszajött néhány helyen. Gyorsan eldöntöttem, ahol a látszott a műanyag, ott rozsdásodni fog a gép, és slussz! Nem egy elegáns megoldás, de hát ez van. Ezekre a helyekre pasztellkréta por és Gunze akril hígítójának keverékével igyekeztem óvatosan felvinni foltokat, majd visszamosni azokat. Aztán az egész kapott egy alapos Gunze matt réteget Legutolsó mozzanatként ezüstceruza felhasználásával némi fémes kopást igyekeztem imitálni, pasztellkréta porával pedig a füst és lőpornyomokat vittem fel a felületre. Legvégül a helyére került a hátratolt kabintető, és vékony drótból az antennaszál. (Sajnos, ez később elengedett, és most lazán fityeg a helyén.)
Összegzésképpen elmondhatom, a kit elég jó kiindulási alapnak mondható ebben a méretarányban. Sajnos, a munka, amit végeztem rajta, hagy némi kívánnivalót maga után, nem is beszélve arról, hogy a fejpáncél a makettemen nem csúszott hátra a fülketetővel együtt. Persze, azt el kell ismerjem, van más baja a makettnek, még ezen túl is, de egy nagyon fontos állomást képvisel számomra a makettezés rögös ösvényén.