A makettet az első maratással épített munkámnak szántam. Rendkívül megörültem, amikor az egyik hazai makett webáruház kínálatában mind a kettőt megtaláltam, Eduárd maratást és a Zvezda makettjét. Meg is rendeltem rögvest, s a csomag rekordgyorsasággal, alig két nap alatt meg is érkezett. Ekkor ért az első csalódás.
Izgatottan bontottam ki a csomagot, és azonnal a maratást kerestem. Ami nem volt benne. Többször is átkutattam, mindhiába. A maratásnak nyoma sem volt. Viszont az árának sem a számlán. Így esett, hogy a maratás nélkül kezdtem bele a munkába.
A makett maga nem rossz. A szokásos gyenge minőségű műanyag – csak úgy szalad benne a szike, ha óvatlanok vagyunk -, de az öntés színvonala egészen elfogadható. A munkát természetesen a kabinbelsővel kezdtem, mint már említettem, maratás nélkül. Maradtak a jól bevált „alapanyagok”; sörös doboz, Gulyáskrémes tubus, sztirollapok, rézdrótok, no meg az Internet. Előbb ugyanis belevetettem magam az oroszok második világháborús csodarepülőjéről fellelhető dokumentációk keresgélésébe és elemzésébe.
A maketten nem sok mindent jelenítenek meg a pilóta és a lövész munkahelyéből. Elnagyolt oldalkonzol, jelzés értékű pedálok, és botkormány, nagyjából elfogadható üzemanyag tartály, és a lőszerrekesz. Akadt tehát munka bőven.
A műszerfalat söröz dobozból vágtam ki, majd kifúrtam a műszerek helyét. Az üzemanyagtartály megkapta a két rögzítő hevedert Gulyáskrémes doboz anyagából hasított csíkokból. Öntőkeretből műanyag pogácsát szeltem, ez alkotja a tanksapkát. Injeciós tűből .és sörös doboz anyagából elkészítettem a kormányművek látszó elemeit – mozgatórudazat -, valamint kávétejszín fóliából és alumínium darabokból a pedálokat. A kapcsolókarokat, állítótárcsákat lyukasztóval készítettem. Lassú, és fárasztó munkával, de azért végül összeállt a kabin. Közben azon agyaltam, milyen is legyen a színe. Mivel egyezményes megállapodásra nem akadtam, a Revell 49-es színe mellett döntöttem. Egyrészt, nem volt kékesszürke itthon, másrészt 1944-re – amikorra a Zvezda datálja a festést, amit választottam – ez a szín már megjelent a harci gépek belső részeinek festéseként. A lefújt alkatrészek kaptak egy fényes akril lakkréteget, majd erősen hígított olajfestékkel folyattam, ahol szükséges volt. Száradás után matt lakkal visszafújtam a felületeket, majd összeállítottam a kabint.
Mindeközben újabb ötletem támadt. Miért ne javítanám fel a makett egyéb részeit is? Így kapta meg a futómű akna a belső merevítést utánzó fémlemezeket, valamint a légcsavarkúp mögötti beömlők is kialakításra kerültek. Mind a két helyen a Gulyáskrém tubusát használtam, lágy, könnyen alakítható anyag. A futómű akna esetében rajztűvel karcoltam be a lemezt a fonák oldalon, amelytől a másik oldalon bordázathoz hasonló kiemelkedések keletkeztek. A beömlők esetében domborítottam a lemezt a makettre öntött felületeken, majd az eredeti domborításokat lecsiszoltam, és a domborítást ragasztottam a helyébe. Ezeket is lefújtam a választott belső színnel, lakkoztam, folyattam, lakkoztam, majd száraz ecseteléssel, alumínium színnel emeltem ki az éleket mind a pilótafülkén, mind a többi alkatrészen.
A műszerfal esetében a következőképpen jártam el. Fényes feketére lefújtam az eredeti, műanyag alkatrészt. A sörös dobozból kialakított rátét kapta a matt valkid zöld színt. Így, amikor egymásra ragasztottam őket, ha nem is megtévesztően, de egészen hihetően imitálja az eredeti műszerfalat. Hogy a hatást még jobban fokozzam, tűecsettel fényes lakkot cseppentettem a műszerekbe.
(Most az előbb festettem le a drótokat, amelyek majd az üzemanyagtartályra és a futóműaknába kerülnek. Először fújtam drótot... Kemény!!!)
Folytatása következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése