2009. október 8., csütörtök

VW 82 Kubelwagen (Heller, 1:32)


Gyermekkori világháborús filmélményeiből ez a kis kocsi maradt meg bennem a legjobban. Vonzott az egyszerűsége, na meg a német technika. Egy tecsós vásáráskor aztán belefutottam a játékosztály polcain a Heller 1:35 méretarányú makettjébe. nem volt olcsó, de nem gondolkodtam. Bele a kosárba a leértékelt akciós áruk közé, és irány a pénztár.
Otthon kibontva viszonylag szépen öntött, viszont a méretarányhoz képest hiányos makett fogadott. Talán ezért, talán más okból, a cég mellékel még egy rakás kiegészítőt: egy német tisztet, amint figyeli a normandiai partszakaszt, egy rádiós katonát – félmeztelenül!!!! – asztalt, rádiót, és még egy sátort is. Mint ha egyenest arra akarna ösztönözni, hogy diorámát építsek. De minimum vignettát.

2009. szeptember 8., kedd

Panzer III Ausführung L (Revell, 1:72)


Gyermekkoromban természetesen maketteztem, de ez már régen volt – 70-es 80-as évek – és nem is nevezném makettezésnek. Inkább azt mondanám, végigragasztottam az akkori KP-s felhozatalt, jó vastagon, festés nélkül. Évtizedek teltek el, amikor úgy hozta a sors, hogy újra makettezni kezdtem. Ezúttal azzal a szándékkal, hogy tényleg makett legyen, ami elkészül.

2009. augusztus 6., csütörtök

Grumman F4F-4 Wildcat - Academy 1:72




Erősen aggódni kezdtem, amikor a csomagküldős sofőr átadta nekem a dobozt. Interneten rendeltem a makettet festékekkel, miegymással együtt. Ha ilyen kicsi a csomagolás, mekkora lehet a maketté, tettem fel a kérdést.
Kicsi volt. Olyan apró, hogy megrettentem, Rettegésemet csak fokozta, amikor kibontva a dobozt, megláttam az öntőkeretek egyikén az állványocskát és a talpacskát, amelyek a legrégebbi KP-s emlékeimet idézték. Amikor pedig megláttam a meglehetősen szegényes kabinbelsőt – ülés+ botkormány -, nem is beszélve a figuráról…
De azért nem volt olyan nagy a baj!